Szakrendelések

GYERMEKNEUROLÓGIA

A gyermekneurológia a gyerekek központi idegrendszerének, perifériás idegeinek, az ideg-izom ingerület átvitelének megbetegedéseivel foglalkozik. Olyan öröklött , esetleg anyagcsere betegségekkel is foglalkozunk, melyeknek jellemzően vannak idegrendszeri tünetei.

A páciensek életkora: 0-18 év

Az idegrendszeri panaszok/tünetek előfordulhatnak újszülött kortól. Itt főként a születés körüli időszak oxigénhiányos állapotának orvosi követésében , az időszakos állapotfelmérésben , a fejlesztések javaslatában tudok segíteni. Ha Önök, szülőként, vagy háziorvosuk látja úgy, hogy a gyermek mozgása és értelmi képessége elmarad az elvárhatótól, szerencsés egy objektív vizsgálat.
Nagyobb gyermekek esetében előforduló visszatérő fejfájás, akaratlan
izomrángások, ájulások esetén javasolt neurológiai vizsgálat.

A neurológiai fizikális vizsgálat fájdalmatlan, a gyermek spontán mozgásának
megfigyelésén túl egy speciális tornára emlékeztető vizsgálat. Jó, ha a gyermek
együttműködik, de enélkül is elvégezhető. Igyekszünk ehhez megnyugtató,
barátságos környezetet teremteni.

IDŐPONTFOGLALÁS

06 20 567 8200

Elérhető vizsgálatok a gyermekneurológia szakrendelésen
  • Gyermekneurológia kiterjesztett vizsgálat, receptírással
  • Gyermekneurológia szakorvosi vizsgálat, receptírással
  • Gyermekneurológia kontroll vizsgálat, receptírással
  • Receptírás (vizsgálat nélkül)
  • Adóigazolás, családi pótlék igazolás kiállítása

Korábbi vizsgálati eredményeiket, ha vannak, hozzák magukkal!

Elképzelhető, hogy további szakmák bevonására lesz szükség gyermekük tünete okának megtalálásához. Leggyakrabban csecsemők esetén koponya ultrahang,
nagyobbaknál szemészeti vizsgálat, labor, agyi képalkotó vizsgálatok, MR, CT, EEG fül-orr-gégészeti vizsgálat szükséges.

Szakorvosunk:

Dr. Cservenka Zita – gyermekneurológus szakorvos

NEUROLÓGIA

A neurológia, másnéven ideggyógyászat a központi és perifériás idegrendszer betegségeivel, elváltozásaival foglalkozó tudományág. Az idegrendszer károsodása gyakran nem önálló betegség, más szervek, szervrendszerek betegségének szövődményeként jelenhet meg. 

Mikor keressük fel a neurológust?

  •  A fejet abroncsszerűen szorító (tenziós) vagy féloldali, hasogató (migrénes) fejfájásű
  • Akut vagy krónikus derékfájdalom, ami a láb felé is sugárzik illetve mozgászavarral is jár: hátterében többnyire a hátgerinc csigolyái között lévő porckorongok előboltosulása, súlyosabb esetben sérve állhat, melyek a gerincből kilépő ideggyököket nyomás alá helyezik
  • Feledékenység, szellemi hanyatlás: demencia vizsgálattal meghatározható ennek oka (leggyakrabban agyi keringési zavar és Alzheimer-kór). Megfelelő gyógyszeres kezeléssel és mentális tréninggel a szellemi hanyatlás lelassítható, esetenként megállítható.
  • Mozgáskorlátozottság, apró léptű, csoszogó járás, kézremegés: felmerülhet a Parkinson-kór lehetősége. A dopamin nevű agyi ingerületátvivő anyag mennyisége ilyenkor lecsökken, ennek gyógyszeres pótlásával a tünetek látványosan javíthatók.
  • Hosszan tartó, visszatérő szédülés, fülcsengés: az ilyen jellegű kórképek kivizsgálása részben ideggyógyászati, részben fül-orr-gégészeti feladat.
  • Agyi érrendszeri eseménytől megelőzése, főleg ha a családban valaki korábban már átesett sztrókon, post-stroke tünetek gondozása Epilepszia
  • Szklerózis multiplex
  • Alvásproblémák
  • Járászavarral, végtagzsibbadással, arczsibbadással járó kórképek diagnosztizálása:  alagút szindrómák kezelése

IDŐPONTFOGLALÁS

06 20 567 8200

Elérhető vizsgálatok a neurológia szakrendelésen

  • Neurológiai szakorvosi vizsgálat, receptírással
  • Neurológiai kontroll vizsgálat, receptírással
  • Receptírás (vizsgálat nélkül)

Mit hozzon magával a vizsgálatra?

  • Korábbi orvosi vizsgálatok eredményeit, vagy egy összefoglalást a korábbi betegségekről, zárójelentést a kórházban fekvésekről, problémákról
  • Legfrissebb, egy hónapnál nem régebbi laboreredményeit
  • Ha van, akkor a képalkotó-vizsgálati eredményeit (ultrahang, CT, MRI stb.)
  • Ha van, akkor EEG, ENG, EMG vizsgálat eredményeit
  • Gyógyszereinek pontos listáját
  • Ha van, akkor vérnyomásnaplót, vércukornaplót, fejfájás naplót

Mi történik a vizsgálaton és vagy beavatkozáson?

  • A páciens panaszainak alapos kikérdezése az előzményekről, panaszokról, tünetekről
  • Laboreredmények és kórelőzmények áttekintése
  • Fizikális vizsgálat a panaszoknak megfelelően
  • Az első vizsgálat után a neurológus további vizsgálatokat írhat elő a pontos diagnózis felállítása érdekében.

Szakorvosunk:

Dr. Horzov Halyna – Neurológus szakorvos

GYERMEK – GASZTROENTEROLÓGIA

A gyermekgasztroenterológia a gyermekkori gyomor-bélrendszeri betegségekkel foglakozó tudományág, amely érinti a nyelőcső, a máj, a gyomor, a hasnyálmirigy, a vékony- és vastagbél elváltozásait.

A páciensek életkora: 0-18 év

A gyomor-bélrendszeri panaszok/tünetek már gyermekkorban sem ritkák, azonban hátterük gyakran nem szervi eredetű. Az orvosi vizsgálat/vizsgálatok során kell kizárni a szervi okokat.
A szakvizsgálat többnyire olyan gyermekeknél tanácsolt, kiknél az általános
gyermekgyógyászati vizsgálat nem ad választ a tünetek okára, illetve a panaszok tartós fennállásúak, vagy figyelem felhívó alarmírozó jelekkel társulnak. A gyermekek első gasztroenterológiai vizsgálata többnyire konzultációs jellegű, így a beteg előkészítését nem igényli.

A leggyakrabban gyomor-bélrendszeri tüneteket okozó kórállapotok:

  • gyomorbélrendszeri fejlődési rendellenességek
  • táplálék allergiák
  • táplálék intoleranciák – pl. laktóz-, fruktóz malabsorptio
  • motilitási zavarok
  • GERD – reflux betegség nyelőcső gyulladással vagy anélkül
  • gyomorfekély – Helicobacter pylori fertőzéssel vagy anélkül
  • gyomorbélrendszeri gyulladások – pl. IBD/gyulladásos bélbetegség, mint a Crohn betegség, colitis ulcerosa
  • emésztési zavarok – pl. vékonybél bakteriális kontaminációs szindróma, dysbacteriosis felszívódási zavarok – pl. coeliakia / lisztérzékenység
  • táplálkozási / táplálhatósági zavarok

IDŐPONTFOGLALÁS

06 20 567 8200

Elérhető vizsgálatok a gyermekgasztroenterológia szakrendelésen

  • Gyermekgasztroenterológiai szakorvosi vizsgálat, receptírással
  • Gyermekgasztroenterológiai kontroll vizsgálat, receptírással
  • Prick teszt – nutritív allergia panel
  • H2 kilégzési teszt – laktóz, laktulóz, fruktóz
  • Receptírás (vizsgálat nélkül)
  • Adóigazolás, családi pótlék igazolás kiállítása

Mit hozzon magával a vizsgálatra?

  • A gyermek korábbi vizsgálati eredményeit, súly- és hossz fejlődési adatait (kiskönyv) kérjük, hozzák magukkal!

Mi történik a vizsgálaton és vagy beavatkozáson?

  • A vizsgálat a panaszok és a kórtörténeti adatok részletes megbeszélésével és a hozott leletek áttekintésével kezdődik. Ezt követően történik a fizikális vizsgálat, melynek része az aktuális testméretek rögzítése is ( testsúly, testmagasság ). Mindezek után egyeztetjük szükség esetén a további kivizsgálási tervet és a kezelési lehetőségeket.

Szakorvosunk:

Dr. Horváth Ágnes – Gyermekgasztroenterológus főorvos

GYÓGYTORNA

Egy színvonalas gyógytorna kezelés nem csak a tüneteket, hanem a fájdalom okát is kezeli. A mozgásszervi problémák konzervatív kezelésének legjobb módja. Az elváltozásokat, a sérüléseket és a betegségeket is hatékonyan kezeli. A mozgásszervi sérülések vagy a műtétek utáni rehabilitációban hatalmas segítséget jelent. A fájdalom a kezeléseknek hála csökkenni fog és a teljes életminőségre jótékony hatással bír. Egészségmegőrzés, életminőség javítása.

Mikor forduljon gyógytornászhoz?

  • Általános, egészségmegőrző torna
  • Nyaki,- vállövi,- gerinc fájdalmak kezelése
  • Sportsérülések utáni rehabilitáció
  • Traumás sérülések utáni rehabilitáció
  • Műtétre való felkészítés, műtét utáni rehabilitáció
  • Gyermek gyógytorna

IDŐPONTFOGLALÁS
06 20 567 8200

Elérhető kezelések:

  • Általános gyógytorna
  • FDM kezelés
  • McKenzie torna
  • Testszépítő, alakformáló torna
  • Intim/inkontinencia torna
  • Kinesiotape felhelyezése
  • Szenior torna
  • Kismama torna
  • Szülés utáni torna
  • Intim torna

Mit hozzon magával a kezelésre?

  • Korábbi orvosi vizsgálatok eredményeit, vagy egy összefoglalást a betegségekről, problémákról, kezelési lapot
  • Ha van, akkor a képalkotó-vizsgálati eredményeit (ultrahang, CT stb.)
  • Kényelmes ruhát és lábbelit, törölközőt

Mi történik a kezelése?

  • Az első alkalommal a gyógytornász átnézi a szakorvos által indikált vizsgálatok eredményeit, kezelési tervet állít fel. A torna gyakorlatok átbeszélése, begyakorlása történik. Amennyiben megfelelő, a következő alkalommal a kezelés folytatódik.

Munkatársunk:

Nagy Noémi – Gyógytornász

DIETETIKA

A dietetikus felsőfokú végzettséggel rendelkező táplálkozástudományi szakember. Forduljon hozzá bizalommal, ha segítségre van szüksége egy hosszú távon is tartható, biztonságos és személyre szabott étrend kialakításában. Megelőzés céljából, vagy kialakult betegségek étrendjének összeállításában is keresse bizalommal dietetikusunkat.

Milyen esetben ajánlott dietetikus szakembert felkeresni?
  • Prevenciós jelleggel, egészségmegőrzés céljából
  • Alakformálás, életmódváltás
  • Vegetáriánus és növényi alapú, vegán étrendek összeállítása
  • Cukorbetegség (diabetes) étrendi kezelése
  • Terhességi cukorbetegség étrendi kezelése
  • IR, PCOS étrendi kezelése
  • Gluténmentes étrend (lisztérzékenység, nem cöliákiás gluténérzékenység)
  • Tejmentes étrend (akár tejfehérje allergia, akár laktózérzékenység esetén)
  • Egyéb táplálkozási allergiák és intoleranciák étrendi kezelése
  • IBS (irritábilis bélszindróma) étrendi kezelése
  • Epekímélő étrend, epeműtét utáni diéta
  • Hasnyálmirigy kímélő étrend
  • Májkímélő étrend
  • Szív- érrendszer védő étrend
  • Crohn, Colitis ulcerosa étrend
  • Purinszegény étrend-köszvényes betegek étrendje
  • Reflux étrendi kezelése
  • Székrekedés étrendi kezelése
  • Krónikus vesebetegek étrendje

IDŐPONTFOGLALÁS

Kiss-Dalmadi Mariann

06 20 567 8200

Dietetikai szakrendelésünket nemcsak a panaszok megjelenését követően, hanem megelőzésként is bátran keresse!

Elérhető szolgáltatások a dietetika szakrendelésen
  • Dietetikai tanácsadás
  • Táplálkozási tanácsadás várandósok részére
  • Dietetikai tanácsadás gyermekeknek
  • Dietetikai kontroll vizsgálat
  • Perinatális táplálkozási tanácsadási csomag várandósok részére
  • Alakorvoslás
  • Testösszetétel mérés
Mit hozzon magával a konzultációra? 
  • Kitöltött táplálkozási anamnézist legalább a konzultáció előtt 5 nappal kérjük visszaküldeni e-mailben (jelentkezés után kiküldésre kerül a táplálkozási anamnézis sablon a megadott e-mail címre)
  • 6 hónapnál nem régebbi laboreredményt, ha van
  • Krónikus betegségek esetén a szakorvosi dokumentumokat, zárójelentéseket
  • Cukorbetegek vezetett vércukor naplót
Mi történik?
Dietetikai konzultáción
  • Tápláltsági állapot felmérése, BMI meghatározás
  • Egyénre szabott tápanyagszükséglet ismertetése
  • Táplálkozási anamnézis alapján az étkezési szokások átbeszélése
  • Felmerülő kérdések megválaszolása
  • Célkitűzés és a hozzá vezető főbb lépések közös meghatározása
  • Írásos emlékeztető anyag átadása az adott étrendről általánosságban (NEM egyéni étrend)
  • A dietetikai konzultáció időtartama kb. 60 – 90 perc
Dietetikai kontroll konzultáción
  • Tápláltsági állapot felmérése, az utolsó konzultáció óta történt változások regisztrálása és átbeszélése
  • Az étrenddel kapcsolatos kérdések átbeszélése
  • Új célok és lépések megfogalmazása
  • Kontroll tanácsadás időtartama: kb. 45-60 perc
Gyermek dietetikai konzultáción
  • Az első konzultáción az első 45-60 percben beszélgetés a szülőkkel, lehetőség szerint a gyermek jelenléte nélkül, ahol átbeszéljük a szükséges életmódbeli változtatásokat és az egyénre szabott tápanyag szükségletet a táplálkozási anamnézis alapján
  • A konzultáció második felében a gyermek életkorának megfelelő, játékos módon történő átadása a megbeszélt változtatásoknak
  • A gyermek dietetikai konzultáció időtartama kb. 90 perc
Alakorvoslás rendelés

Alakorvoslás program | MedWay Diet (alakorvoslas.hu)

A dietetika szakrendelés szervesen kapcsolódik a klinikánkon működő belgyógyászat, endokrinológia, gasztroenterológia, nőgyógyászat, és reumatológia szakrendelésekhez is, az étrend terápiával is hozzájárulva a páciens gyógyulásához.

Aki nyitott rá, hogy a táplálkozási kérdéseken túl kicsit szélesebb nézőpontból is rátekintsünk a kérdéseire, van lehetőség a dietetikai tanácsadás mellett személyre szabott Bach-virág eszenciákkal és coachinggal is kiegészíteni a változás folyamatát. Ezekről a lehetőségekről itt olvashat bővebben:

Coaching

Bach-virág tanácsadás

Szakemberünk:

Kiss-Dalmadi Mariann – dietetikus és life coach

BŐRGYÓGYÁSZAT

A bőrgyógyászat a bőr, a körmök, a haj, valamint látható nyálkahártyák és a kötőszövet kóros elváltozásainak diagnosztizálásával, kezelésével foglalkozik. Emellett fontos feladata a megelőzést szolgáló szűrővizsgálatok végzése is.

A kültakarón megjelenő elváltozások belszervi betegségeket is jelezhetnek, ezért alkalmanként szükséges más társszakmák bevonásával részletes kivizsgálás elvégzése. 

Milyen esetben ajánlott bőrgyógyász szakorvost felkeresni?

  • Amennyiben valamely anyajegy színe, formája, mérete megváltozik
  • Allergiás bőrpanasz (pl. csalánkiütés)
  • Pigmentációs zavarok (pl. májfoltok, szeplők, pigmenthiány)
  • Ismeretlen eredetű kiütések, hólyagok a bőr felszínén vagy a nemi szerveken
  • Égő, viszkető hólyagok, sebek megjelenése
  • Rovarcsípést követően, ha a csípés környéke tartósan gyulladt, hólyagok, fájó-viszkető kiütések jelennek meg
  • Bőrkinövések (pl. testhajlatokban, nyaki tájékon megjelenő fibróma)
  • Tartós hajhullás, foltokban kopaszodás
  • Ekcémás, korpás fejbőr
  • Körömproblémák (körömgomba, benőtt köröm)
  • Pattanásos, aknés bőr
  • Ajakherpesz, afta
  • Pikkelysömör
  • Szemölcsök megjelenése

IDŐPONTFOGLALÁS

06 20 567 8200

Elérhető vizsgálatok a bőrgyógyászat szakrendelésen

  • Bőrgyógyászati szakvizsgálat
  • Bőrgyógyászati szakvizsgálati kontroll
  • Bőrgyógyászati rövid konzultáció, vényírás
  • Anyajegyszűrés kézi dermatoszkóppal
  • Keratosis seborrhoica (verruca seborrhoica) Fibroma, haenangioma eltávolítása electrocauterrel vagy Volkmann kanállal, helyi érzéstelenítésben
  • Krónikus sebkezelés, rugalmas pólya felhelyezése és helyes használatának betanítása
  • Intramusculáris injekció beadása
  • Mikrobiológiai mintavétel
  • Faggyúcysta dezinficiálást követő feltárása, exprimálása, fertőtlenítés, fedőkötés
  • Idegentest / kullancs eltávolítás, fertőtlenítés, kötés
  • Vényírás (konzultáció nélkül)
  • Sürgősségi ellátás ( sürgősségi feláron)
  • Online konzultáció

Mit hozzon magával a vizsgálatra? 

  • Korábbi bőrgyógyászati vizsgálatok eredményeit, amennyiben már volt
  • Legfrissebb, három hónapnál nem régebbi laboreredményeit
  • Gyógyszereinek pontos listáját
  • A páciens által használt bőrgyógyászati készítmények listáját esetleg fényképét (krémek, kenőcsök, gyógyszerek)

Mi történik a vizsgálaton?

  • A páciens panaszainak alapos kikérdezése, anamnézis felvétel
  • Laboreredmények és kórelőzmények áttekintése
  • A panaszok függvényében alapos fizikális vizsgálat: a bőr, a körmök, a haj, a fejbőr, valamint a látható nyálkahártyák vizsgálata
  • A feltételezett diagnózis megerősítéséhez, pontosításához vagy az esetleges kapcsolódó kórállapotok felderítéséhez szükség esetén mintavétel és laboratóriumi vizsgálat történik
  • Ezután felállításra kerül a diagnózis, majd a pácienssel megbeszélve az optimális kezelés meghatározása

A diagnózistól és a páciens állapotától függően szükség lehet rendszeres kontroll vizsgálatra. A kontroll konzultáció során az orvos a páciens beszámolója és friss vizsgálati eredményei alapján megítéli a javasolt terápia eredményességét, szükség esetén pontosítja, módosítja azt.

Szakorvosunk:

Dr. Bradács Éva – Bőrgyógyász szakorvos

ULTRAHANG DIAGNOSZTIKA

Az ultrahang diagnosztika egy non-invazív, fájdalommentes képalkotó eljárás, melynek segítségével a radiológus szakorvos műtéti beavatkozás nélkül tudja vizsgálni a belső szerveket. Egy, az emberi fül által nem érzékelt hanghullám az ultrahang, aminek a visszaverődését egy számítógép értelmezi, és ez alapján kirajzolja a belső szerveket.

A radiológus a betegségek és belső sérülések diagnosztizálására specializálódott szakorvos, aki a képalkotó technika segítségével diagnosztizál, és szükség esetén ez alapján konzultál a vizsgálatot kérő szakorvossal a páciens kezelését illetően.

Milyen esetben ajánlott radiológus szakorvost felkeresni?

  • Hasi ultrahang vizsgálat (csecsemők, gyermekek és felnőttek részére is): a máj, vesék, hasnyálmirigy, epe, vakbél vizsgálata
  • Erek (nyak, végtagok) ultrahang vizsgálata: érszűkület, trombózis megállapítására szolgáló vizsgálat.
  • Vese artéria ultrahang vizsgálata
  • Pajzsmirigy ultrahang vizsgálata
  • Herék ultrahang vizsgálata
  • Emlők ultrahang vizsgálata

Ultrahangos vizsgálat történhet szűrés céljából vagy szakorvos kérésére a pontosabb diagnózis felállításához.*

Elérhető vizsgálatok az ultrahang diagnosztika szakrendelésen

  • Hasi és kismedencei ultrahang vizsgálat 
  • Pajzsmirigy ultrahang vizsgálat
  • Emlő ultrahang vizsgálat
  • Lágyrész ultrahang vizsgálat – nyirok régiók, here, egyéb lágyrész
  • Carotis Doppler ultrahang vizsgálat
  • Alsó- felső végtagi vénák ultrahang vizsgálata
  • Csecsemő – és kisgyermek hasi ultrahang vizsgálat

Mit hozzon magával a vizsgálatra? 

  • Korábbi orvosi vizsgálatok eredményeit, vagy egy összefoglalást a korábbi betegségekről, zárójelentést a kórházban fekvésekről, problémákról
  • Egy hónapnál nem régebbi laboreredményt, amennyiben készült
  • Ha van, akkor a korábban készült képalkotó-vizsgálati eredményeit (ultrahang, CT stb.)

IDŐPONTFOGLALÁS

Dr. Bezzegh Katalin, Radiológus főorvos
Dr. Maior Éva, Radiológus főorvos
Dr. Halász Katalin, Radiológus főorvos

06 20 567 8200

Mi történik a vizsgálaton?

  • Az ultrahang vizsgálat egy rövid, fájdalommentes eljárás
  • Ultrahangos vizsgálatok esetében praktikus az öltözékre odafigyelni, és olyan ruházatot viselni, amely a vizsgálandó terület könnyű szabaddá tételét teszi lehetővé.
  • A vizsgáló orvos géllel bekeni a vizsgálandó területen a meztelen bőrfelszínt, majd az ultrahang fejet ráhelyezi a bőrfelületre.
  • A képernyőn élőben megjelennek a vizsgált szervek, amiket az orvos azonnal kielemez.

*Az ultrahangos vizsgálat az alábbi szakrendeléseink kapcsán adhat precízebb képet:

  • Belgyógyászat
  • Endokrinológia
  • Gasztroenterológia
  • Reumatológia
  • Nőgyógyászat

Szakorvosaink:

Dr. Bezzegh Katalin – Radiológus főorvos; Dr. Maior Éva – Radiológus főorvos; Dr. Halász Katalin – Radiológus főorvos

KARDIOLÓGIA

A szívgyógyászat, más néven kardiológia a belgyógyászatból kivált ágazat, amely a szív betegségeinek megelőzésével, diagnosztikájával és kezelésével foglalkozik.

A megelőzésnek kiemelt jelentősége van a szív- és érrendszeri betegségek esetén. Felnőttkorban leggyakoribb kardiológiai betegségek a koszorúér betegsége, szívelégtelenség, szívbillentyű betegségek, szívritmus zavarok, míg gyermekek esetén jellemzőbb a veleszületett szívbetegségek diagnosztikája és gondozása.

A szakterülethez tartozik a vérnyomás, vérkeringés (artériás és vénás betegségek) betegségeinek gyógyítása is.

Milyen esetben ajánlott kardiológus szakorvost felkeresni?
  • Indokolatlan légszomj, fulladás vagy nehéz légzés
  • Gyakori nyomó, szorító mellkasi fájdalom
  • Erős szívdobogás érzés
  • Szapora pulzus
  • Gyakori fejfájás
  • Gyengeség, ájulás, szédülés
  • Indokolatlan fáradtság, fáradékonyság, étvágytalanság
  • Dagadó alsó végtagok
  • Kar zsibbadás
  • Ismert szívbetegség esetén (billentyűprobléma, koszorúér-betegség, magas vérnyomás)
  • Egyenes ági rokon fiatalkori szívbetegsége esetén
  • Helytelen, egészségtelen életmód, jelentős túlsúly
  • Tünetmentesen szűrés, megelőzés jelleggel
Elérhető vizsgálatok a kardiológia szakrendelésen
  • Kardiológiai szakorvosi vizsgálat
  • Kardiológiai kontroll vizsgálat
  • Szívultrahang
  • Terheléses EKG (Kettler kerékpár ergometriás rendszer)
  • 24 órás Holter vizsgálat
  • 48 órás Holter vizsgálat
  • ABPM 24 órás vérnyomásmérés
  • BOSO ABI boka-kar index mérés
  • Kardiológiai szakorvosi vizsgálat szívultrahanggal
  • Kardiológiai szakorvosi vizsgálat szívultrahanggal, terheléses EKG-val és boka-kar index méréssel – Bevezető áron
Mit hozzon magával a kardiológiai vizsgálatra? 
  • Korábbi orvosi vizsgálatok eredményeit, vagy egy összefoglalást a korábbi betegségekről, zárójelentést a kórházban fekvésekről, problémákról
  • Legfrissebb, egy hónapnál nem régebbi laboreredményeit
  • Gyógyszereinek pontos listáját
  • Ha van, akkor a képalkotó-vizsgálati eredményeit
  • Ha van, akkor vérnyomásnaplót, vércukornaplót

IDŐPONTFOGLALÁS

Dr. Kovács Dávid PhD

06 20 567 8200

Mi történik a vizsgálaton?
  • A páciens panaszainak alapos kikérdezése az előzményekről, panaszokról, tünetekről, korábbi eredmények áttekintése, részletes anamnézisfelvétel
  • Vérnyomásmérés, testsúlymérés, testmagasság mérés
  • Nyugalmi EKG készítése, szívultrahang vizsgálat, amennyiben a panaszok igénylik
  • Az első vizsgálat után a kardiológus további vizsgálatokat írhat elő a pontos diagnózis felállítása érdekében
Kardiológia szakrendelésen elérhető vizsgálatokról bővebben:

Klinikánkon noninvazív kardiológiai vizsgálatokat alkalmazunk. Ezek a következőek: fizikális vizsgálat, szívultrahang, páciens állapotától függően, 24 órás vérnyomásmérés, 24-48 órás EKG monitorozás, terheléses EKG vizsgálat.

  • Nyugalmi EKG a kardiológia alapvizsgálata, amely a szív elektromos működését vizsgálja. A kapott értékek pontosítására szolgál a Terheléses EKG vizsgálat.
  • Terheléses EKG vizsgálat során kerékpár segítségével végzett terhelés alatt folyamatosan rögzített EKG felvétel készül. A vizsgálat részét képezi a vérnyomásmérés, vér oxigéntelítettség mérés. A koszorúér betegség diagnózis felállításához megfelelő vizsgálati módszer a Terheléses EKG.
  • 24 – 48 órás HOLTER monitorozás az alap kardiológiai EKG vizsgálatra épül. Az EKG eszköz rögzíti az EKG jeleket 24 vagy akár 48 órán keresztül. Ez a diagnosztikai eljárás alkalmas a ritmuszavarok, bizonytalan rosszullétek, ájulások, megszédülések kardiológiai okának felderítésére.
  • 24 órás vérnyomásmérés (ABPM) megfelelő vizsgálati módszer a magas vérnyomás diagnózis felállításához. Sok szívpanasz hátterében a magas vérnyomás betegség áll, ezért fontos a megfelelő kivizsgálás. 24 órán keresztül egy kis vérnyomás mérő készülék méri a páciens vérnyomását és pulzusát, nappal 20 éjjel 30 percenként, de orvosi utasításra egyéni időintervallumok is beállíthatóak.
  • BOSO ABI boka – kar index méréssel megállapítható a perifériás érszűkület akár tünetmentes állapotban is. A vizsgálat nyugalmi állapotban, fekvő helyzetben történik, amely során speciális vérnyomásmérő segítségével meghatározásra kerül a vérnyomás a karokon és a bokáknál, ideális esetben mind a négy végtagon. Ez a vizsgálati módszer elsősorban a cukorbetegeknek, dohányosoknak, túlsúllyal és magas vérnyomással élőknek, fokozott stressznek kitett személyeknek javasolt.

A Szófia Magánklinika barátságos, biztonságos, kényelmes és szakszerű környezetet biztosít mindenki számára Veszprém belvárosában, aki igénybe veszi a kardiológiai kezeléseket. Szakorvosi csapatunk tagjai sok éves tapasztalattal rendelkeznek. Hitvallásunk az elvárható legmagasabb szakmai tudás mellett a betegközpontú gondolkodás és az empátia.

Szakorvosunk:

Dr. Kovács Dávid PhD Kardiológus szakorvos

UROLÓGIA

Az urológia a húgyutak, valamint a nemi szervek elváltozásaival és betegségeivel foglalkozik. Az urológus szakorvos a vese, húgyhólyag, húgycső és húgyvezeték, valamint a prosztata, here és pénisz rendellenességeit vizsgálja.

Milyen esetben ajánlott urológus szakorvost felkeresni?
  • Urológiai szűrővizsgálat férfiaknál 40 éves kor után
  • Prosztatarák szűrés
  • Húgyúti szervek (vese, húgyvezeték, húgycső, húgyhólyag, here, mellékhere, ondóhólyag, prosztata) betegségei
  • Hirtelen, parancsoló vizelési inger
  • Gyakori, fájdalmas vizelési inger, hólyagtáji, húgycső vagy hüvelyfájdalmak 
  • Fitymaszűkület
  • Kis vizeletporciók, a vizeletsugár nem folyamatos, a vizelet lassan, vékony sugárban ürül
  • Inkontinencia (vizelettartási zavar)
  • Merevedési zavarok, korai magömlés, nemi vágy csökkenése
  • Alhasi, nemi szervbe sugárzó fájdalom, illetve vizelés vagy szexuális együttlét során érzett fájdalom
  • Hólyagfájdalom
  • Véres vizelet vagy véres ondó észlelése esetén
Elérhető vizsgálatok az urológia szakrendelésen
  • Urológiai szakorvosi vizsgálat – kismedence ultrahanggal, vizelet gyorsteszttel, receptírással
  • Urológiai kontroll vizsgálat, receptírással
  • Urológiai konzultáció
  • Prosztata masszázs
  • Uroflow vizsgálat – vizeletáramlás mérés (csak kontroll vizsgálat kiegészítéseként kérhető)
  • Frenulotomia – fitymafék behasítása
  • Fityma letapadás oldása felületes érzéstelenítésben – adhaesiolysis (csak kontroll vizsgálat kiegészítéseként kérhető)
  • Szemölcsök, kisebb bőrelváltozások eltávolítása helyi érzéstelenítésben – 1-2 elváltozás esetén
  • Sebellenőrzés, varratszedés
  • Cisztoszkópia (altatásban is kérhető)
  • Katéter behelyezése / cseréje – katétert klinikánk biztosítja
  • FULL spektrum HPV kimutatás
  • Receptírás (vizsgálat nélkül)
Altatásban elérhető vizsgálatok az urológia szakrendelésen
  • Cisztoszkópia
  • Frenulotomia-fitymafék átvágás
  • Circumcisio-körülmetélés
  • Pénisz bőrelváltozás, szemölcs eltávolítás altatásban

IDŐPONTFOGLALÁS

06 20 567 8200

Mit hozzon magával a vizsgálatra?
  • Korábbi orvosi vizsgálatok eredményeit, vagy egy összefoglalást a korábbi betegségekről, zárójelentést a kórházban fekvésekről, problémákról
  • Legfrissebb, egy hónapnál nem régebbi laboreredményeit
  • Gyógyszereinek pontos listáját
Mi történik a vizsgálaton?
  • Az urológia vizsgálatra mindig telt hólyaggal érkezzen!
  • Páciens kikérdezése, anamnézis felvétel
  • Fizikális vizsgálat: az orvos megvizsgálja a hasat, ütögetéssel eldönti, hogy a vesék  érzékenyek-e, továbbá fiúknál megvizsgálja a hímvesszőt, áttapintja a herezacskót, a heréket.
  • Ultrahang segítségével a vesék, a húgyhólyag, fiúk esetében a herék ellenőrzése.
  • Férfiaknál a prosztata megtapintása következik. 
  • Vizeletminta adása, melyből az orvos tesztcsík segítségével ellenőrzi, hogy van-e benne bármi kósos eltérés (tartalmaz-e fehérvérsejteket, baktériumokat és vörösvértesteket).
  • Végül az orvos eldönti, hogy milyen kezelésre lesz szükségünk, esetleg további kiegészítő vizsgálatokat rendel el (pl.: vérvételt, vizelettenyésztést, és képalkotó vizsgálatokat)
Urológia szakrendelésen elérhető vizsgálatok bővebben:
  • Urológiai ultrahang: férfiak esetében a vese, húgyvezeték, húgyhólyag és prosztata ultrahangos vizsgálatát (panaszok esetén a here és ondóhólyag vizsgálata is), nőknél a vese, húgyvezeték és húgyhólyag ultrahangos vizsgálata
  • Általános vizeletvizsgálat, tenyésztés
  • Prosztata masszázs utáni vizeletvizsgálat
  • Prosztatarák diagnosztizálása vérből (PSA)
  • Hólyagresiduum (visszamaradó vizelet) mennyiségének mérése ultrahanggal  
  • PCR vizsgálatok a szexuális úton terjedő betegségek diagnosztizálására
  • Ambuláns urológiai sebészeti műtétek (pl. körülmetélés, fitymaszűkület megoldása)
Cisztoszkópiáról bővebben:

A hólyagtükrözés (cisztoszkópia) egy diagnosztikai vizsgálat, melyhez egy speciális endoszkópos eszközt, cisztoszkópot használunk.

A húgycső- és hólyagtükrözés során az urológus szakorvos a húgycső és húgyhólyag kóros eltéréseit vizsgálja.

Abban az esetben indokolt, ha kóros elváltozás gyanúja merül fel, amelyet képalkotó vizsgálat segítségével (UH, CT, MR) nem lehet egyértelműen kimutatni. Ilyenek az egyes hólyagbetegségek, mint a hólyagdaganat, gyulladásos elváltozások vagy hólyagkő, húgycsőbetegségek, húgycsőszűkület. Vizelési panaszoknál szintén szükség lehet cisztoszkópiára olyan esetekben, amikor a kiváltó okot nem tudjuk egyértelműen beazonosítani.

A hólyagtükrözés menete

A vizsgálat speciális optikai eszközzel, hidegfényes urethrocisztoszkóppal történik, mely egy vékonyszáloptikás, világítással rendelkező készülék. A beavatkozás szigorúan steril körülmények között, a nőgyógyászati vizsgálatéhoz hasonló pózban, úgynevezett „kőmetsző” helyzetben történik. A húgycső külső nyílásának környékét megfelelően fertőtlenítjük. A vizsgálat előtt síkosító anyagot fecskendezünk a húgycsőbe, melynek fájdalomcsillapító és fertőzéscsökkentő hatása is van. Néhány perc várakozás után az optikus eszközt szemkontroll mellett vezetjük a húgycsövön keresztül a hólyagba.

Nőbeteg esetén az eszköz az egyenes húgycsövön keresztül általában könnyedén a hólyagba bevezethető, különösebb fájdalommal nem társul. Férfiaknál, a hosszabb és kanyargósabb húgycső miatt a vizsgálat némi kényelmetlenséggel jár együtt.

A vizsgálat helyi érzéstelenítésben vagy rövid altatásban történik. A vizsgálat során a húgyhólyagot steril folyadékkal (fiziológiás sóoldattal) feltöltjük, majd a cisztoszkóp segítségével áttekintjük a húgycső és a húgyhólyag belső felszínét. Ennek során a húgyhólyagban feszülés és esetleg vizelési inger tapasztalható. A vizsgálat során megállapítható a húgycső tágassága, esetleges szűkülete, kóros nyálkahártya-eltérések, daganat, kő, idegentest, a húgycsőfal elváltozásai, a záróizom működőképessége, a dűlmirigy hossza, nagysága és a hólyagnyak állapota. Áttekintjük a húgyhólyag űrterét is, a nyálkahártya állapotát, a húgyvezetékek nyílásait, az onnan ürülő vizeletes akciókat, felderíthetők a húgyhólyag kóros elváltozásai, például a gyulladásos eltérések, kő, daganat, idegentest, sipoly.

A vizsgálat általában 5-15 percig tart.

Lehetséges mellékhatások, szövődmények:

Ritkán fordulnak elő, ilyen például a húgycső nyálkahártyájának vagy a húgycsőfal sérülése, mely később húgycsőszűkülethez vezethet, illetve a hólyag nyálkahártyájának a sérülése, mely legtöbbször spontán gyógyul.

  • Vérzés (alvadékok miatti vizelési képtelenség, átmeneti katéterviselés válhat szükségessé)
  • Húgyhólyaggyulladás, alsó húgyúti fertőzés, mellékhere gyulladás
  • Felszálló vese-, vesemedencegyulladás
  • Vérmérgezés, a szervezet általános fertőzése
  • Vizeletrekedés
  • Enyhe fokú átmeneti vizelettartási zavar

Fontos tudni, hogy vérhígító szedése esetén az orvos dönti el, hogy a kórtörténet ismeretében elvégzi-e a vizsgálatot vagy sem.

Szakorvosaink:

Dr. Sebesi József Antal – Urológus szakorvos

GYERMEKNŐGYÓGYÁSZAT

A gyermeknőgyógyászat szakrendelés csecsemőkortól 18 éves korig ajánlott, ha bármilyen szokatlan nőgyógyászati panaszt, problémát tapasztal a szülő vagy a gyermek.

A gyermeknőgyógyász a pácienst fokozott tapintattal, empatikusan fogadja, nyugodt légkörben, körültekintéssel vizsgálja. A szakrendelésünket felkereső gyermekek, fiatalok és kísérők minden felmerülő, intim higiéniával, fogamzásgátlással vagy nemi működéssel kapcsolatos kérdésükre az életkoruknak megfelelő szakmai választ kapnak.

Milyen esetekben ajánlott gyermeknőgyógyász szakorvost felkeresni?

  • Nőgyógyászati szervek fejlődési rendellenességei
  • Hormonális zavarok (pl. PCOS),
  • Szokatlanul korai (8 éves kor alatti) vagy túl késői (16 éves kornál későbbi) nemi érés esetén
  • Menstruációs problémák esetén
  • Gyakori, fájdalmas vizelési inger, hüvelyfájdalmak esetén
  • Nőgyógyászati fertőzések (kismedencei és hüvelyi gyulladások, folyás) fennállása esetén
  • Gyulladás, kisajak-összetapadás
  • Szexuális élet megkezdésével járó kérdések, problémák
  • Fogamzásgátlás tanácsadás

IDŐPONTFOGLALÁS

06 20 567 8200

Elérhető vizsgálatok a gyermeknőgyógyászati szakrendelésen

  • Gyermeknőgyógyászati szakorvosi vizsgálat, receptírással
  • Szükség esetén bakteriológiai tenyésztés
  • Receptírás (vizsgálat nélkül)

Mit hozzon magával a vizsgálatra?

  • Amennyiben történt korábban nőgyógyászati vizsgálat, annak eredményét, vagy egy összefoglalást, zárójelentést a kórházban fekvésekről, problémákról
  • Ha készült, egy hónapnál nem régebbi laboreredmény
  • Ha szed gyógyszereket, annak pontos listáját
  • Menzesz naptár, amennyiben már menstruál és vezeti

Mi történik az első vizsgálaton?

  • Beszélgetés a pácienssel és kísérőjével, részletes anamnézisfelvétel
  • Ha van, laboreredmények és kórelőzmények áttekintése
  • Fizikális vizsgálat: has és kismedencei szervek betapintása, vesék megkopogtatása, a hüvelyen keresztül a méhnyak kitapintása.  
  • Ha a páciens már menstruál, akkor a vérzés jelentkezésének idejének, a ciklus, a vérzés jellemzőinek kikérdezése.
  • Ha esetleg szexuális kapcsolata is volt, vagy erre készül, a szakorvos tájékoztatja a védekezés személyre szabott, számára legmegfelelőbb módjáról
  • A vizsgálat része a nemi szervek vizsgálata, gyulladásra utaló panaszok, folyás esetén a hüvelyváladék mintavétele, melyből tenyésztést küldhet el a kezelőorvos mikroszkópos vizsgálatra
  • Szükség szerint ultrahang vizsgálat
  • “Szűz ” lányoknál hüvelytükrözésre / vaginoscopia/ is van lehetőség
  • A fentiek alapján egyénre szabott terápiás javaslatot ad az orvos

Mi történik a kontroll vizsgálaton?

A diagnózistól és a páciens állapotától függően szükség lehet rendszeres kontroll vizsgálatra. A kontroll konzultáció során az orvos a páciens beszámolója és friss vizsgálati eredményei alapján megítéli a javasolt terápia eredményességét, szükség esetén pontosítja, korrigálja azt.

Orvosaink komfortos környezetben, diszkrécióval és magas fokú szaktudással állnak rendelkezésükre!

Forduljon hozzánk gyermeke panaszai esetén bizalommal!

Szakorvosunk:

Dr. Hollósi László – Gyermeknőgyógyász, nőgyógyász főorvos

Scroll to Top
Scroll to Top