Dr. Kulcsár István
kardiológus, belgyógyász, kardiológiai rehabilitációs főorvos

BEMUTATKOZÁS
Dr. Kulcsár István kardiológus, belgyógyász, kardiológiai rehabilitációs főorvos vagyok. Feleségemmel és három lányommal Balatonfüreden élünk. Orvosi diplomámat 2007-ben szereztem a Debreceni Egyetemen.
2013 óta dolgozom a Balatonfüredi Állami Szívkórházban. Kardiológiai jellegű problémák kivizsgálásával (szív ultrahang, terheléses EKG vizsgálat, Holter EKG), szívinfarktuson, illetve szívműtéten átesett betegek komplex kardiológiai rehabilitációjával, kezelésével, szív- és érrendszeri betegségek megelőzésével foglalkozom.
Szeretettel várom pácienseimet, akik csökkent terhelhetőség, terhelésre jelentkező mellkasi fájdalom, nehézlégzés, szapora-rendetlen szívdobogás érzés, megszédülés, fokozott szív- és érrendszeri rizikó miatt, valamint egyéb okból kardiológiai kivizsgálást, illetve kezelést igényelnek. Örömmel nyújtok segítséget a közelmúltban szívinfarktuson átesett betegek állapotfelmérésében, fizikai terhelhetőségének megítélésében, a rendszeres testmozgás megtervezésében, a helyes életmód kialakításában, a gyógyszerszedéssel kapcsolatos fontos információk megbeszélésében.
Szemléletem szerint nemcsak egy adott panaszt kell kezelni, hanem az egész ember testi-lelki-szellemi-szociális integritásának megtartását/helyreállítását is szem előtt kell tartani. Fontosnak tartom az empatikus hozzáállást és a jól érthető, részletes, korrekt tájékoztatást.
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
Munkahelyek:
2013. óta jelenleg is Balatonfüredi Állami Szívkórház
2020. óta jelenleg is International Medical Services Kft. EKG távleletezésu
2011 – 2020. B. Braun Avitum Hungary ZRt. 3. sz. Dialízis Központ Veszprému Dializáló orvos (mellékállás)
2009 – 2013. Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházu Belgyógyászati Centrum
2007 – 2009. Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Belgyógyászati Intézet, III. Belgyógyászati Klinika
Tanulmányok
2021. Orvosi Rehabilitáció (Kardiológia) szakvizsga
2017. Felnőtt Transthoracalis Echocardiographia Licensz Kardiológia szakvizsga
2012. Belgyógyászat szakvizsga
2001-2007. Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar Summa cum laude minősítés, Pro Facultate Iuventutis Kitüntetés
2005-2007 DE OEC Doktori Iskola – DE OEC III. Belgyógyászati Klinika, Klinikai Immunológia Tanszék Polymyositis/dermatomyositis vizsgálata
2003 – 2007 Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Program Nemzetközi tapasztalatok
2018-2019 Sweaty Hearts – Európai Unió Erasmus+ Program (Ischaemias szívbetegek fizikai aktivitásának hosszútávú fenntartása) – Nemzetközi együttműködés
2016 Take Heart – Európai Uniós Erasmus+ Program (Koszorúérbetegek fizikai aktivitásának elősegítése)
2004-2007 International Federation of Medical Students’ Associations (IFMSA) magyarországi tagszervezetének (Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete) tisztviselőjeként, majd gazdasági elnökhelyetteseként a magyar orvostanhallgatókat képviseltem több világkongresszuson (Ausztrália, Szerbia, Málta)
2006 júliusában Szpitala Miejskiego – Bydgoszcz – Lengyelország Szakmai gyakorlat
2005 júliusában Kasr El Aini Hospital – Cairo – Egyiptom Szakmai gyakorlat
2004 júliusában Hospital De Santa Maria De Lleida – Catalonia Szakmai gyakorlat Eredmények:
2022 Főorvosi kinevezés
2021 Főigazgatói dicséret
2018 Adjunktusi kinevezés
2017 Főigazgatói Dicséret
2007 OTDK III. helyezés a Preventív Medicina szekcióban
2006 Köztársasági Ösztöndíj Köztársasági Ösztöndíj
Nyelvtudás:
Angol középfokú nyelvvizsga
Német középfokú nyelvvizsga
PUBLIKÁCIÓ
Angol nyelvű tudományos cikkek:
Kulcsar I, Szanto A, Varoczy L, Mehes G, Zeher M. Hodgkin’s Lymphoma Developed after Autologous Stem Cell Transplantation for Multiple Myeloma, Pathol Oncol Res 2012 Jul
Szabo N, Lukacs Sz, Kulcsar I, Gunasekera W, Nagy-Toldi A, Dezso B, Danko K. Association of idiopathic inflammatory myopathy and Crohn’s disease, Clin Rheumatol 2009 Jan
Angol nyelvű előadások:
Kulcsár I, Lugosi P. Sweaty Hearts Program in Balatonfüred (Hungary). Sweaty Hearts Final Meeting. European Heart Agency, ESC, Brussels (Belgium). 12.11.2019.
Kulcsár I, Lugosi P. Project Activities in Balatonfüred. Sweaty Hearts 2nd coordination meeting. Thessaloniki (Greece) 20.06.2019.
Kulcsár I, Lugosi P. Recruitment of patients in Balatonfüred. Sweaty Hearts Meeting. Rome (Italy), 04.10.2018.
Magyar nyelvű előadások, poszterek:
Kulcsár I. Cardiorenalis syndromák. Vesebetegségek és cardiovascularis prevenció tanfolyam (PTE.ÁOK/2020.II/00025). Veszprém, 2020.10.08.
Kulcsár I. Autológ őssejttranszplantáció után kialakult Hodgkin-kór című poszter. Magyar Belgyógyász Társaság 42. Nagygyűlése. Budapest, 2008 november
Kulcsár I. Idiopathiás inflammatorikus myopathiákban szenvedő betegek életminőségének és funkcionális kimenetelének vizsgálata hosszútávú követés alapján. Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság XXXVI. Kongresszusa. Siófok, 2008 május.